Frédérick Leboyer francia szülészorvos és pszichoanalitikus írt egy könyvet Gyöngéd születés címmel, melyben nem kevesebbet állít, minthogy az általános kórházi gyakorlat keretei között született gyermekek számára szenvedés, traumatikus élmény a születés.
„A szent család.
A mai változata legalábbis……
Egy kis lény épp most született.
Apja, anyja elragadtatva nézi.
Még a fiatal szülészorvost is elragadja az általános örömmámor.
A hökkent boldogság ugyanolyan fénye ragyog minden arcon.
Mindenki repes az örömtől.
Mindenki,
kivéve a gyermeket.
A gyermek,
de nézzük csak, milyen ez a gyermek?
Jaj, az ég szerelmére, ez lehetetlen!
A kimondhatatlan aggodalom eme arckifejezése,
ezek a fejhez rántott kezek…..
Ilyen arcot vág a villámsújtott,
a halálos sebet kapott katona, aki a következő pillanatban holtan fog elterülni.
Ez születés? Kész gyilkosság!
De hát ez hihetetlen!
Igen, hihetetlen.
És mégis ez a valóság.”
Éljen, sír!
A könyv elgondolkodtatott, felkavart, megrázott! Ha a gyermekem értené, bocsánatát kérném! A bocsánatát, amiért anyjaként, első igazi találkozásunkkor csak így voltam képes fogadni! Csak ennyit voltam képes tenni érte……..semmit!
De ne szaladjunk ennyire előre!
Nézzük, mi is történik gyermekeinkkel egy átlagos kórház, átlagos szülészetén. Az alábbi részlet az Egészségügyi Minisztérium szakmai protokolljából származik, melyet az „Egészséges újszülöttek ellátása szülőszobán és a gyermekágy ideje alatt” témában a Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium készített.
“Alapvető megfontolások
Az újszülöttek szülőszobán és a gyermekágy idején történő ellátásában egyes osztályok között jelentős különbségek vannak. A „bababarát” kórházak a minimális beavatkozás hívei, egyes osztályokon a vizsgálatok száma túlzott. A hazaadás időpontja szülészeti osztályonként különbözhet. Egyes intézetek szülés napján távoztatják az újszülöttet, máshol 5 nappal a szülés után adnak csupán haza. Ezen ajánlás a minimálisan szükséges teendőket foglalja össze.
Teendők a szülés után
- Biztosítjuk a meleg környezetet. Szülőszobai átlaghőmérséklet mellett az újszülött maghőmérséklete percenként 0,1 Co-kal csökken!
- Az újszülöttet szárazra töröljük
- Az egészséges újszülöttet előmelegített lepedőben az édesanya hasára helyez(hetjük) (bőr kontaktus).
- Steril körülmények között ellátjuk a köldököt (egyszer használatos kapocs, hexachlorophen vagy povidone-iodid használható, ha ez a szárazra törlés és az anya hasára helyezés előtt nem történt meg.
- Meghatározzuk az 1 és 5 perces Apgar értéket.
- Az édesanyának megmutatjuk a mellre helyezést és bátorítjuk a korai szoptatásra
- Elvégezzük az újszülött első vizsgálatát. Ennek célszerű az első két életórában megtörténnie!
- Az első életórában elvégezzük az újszülött első vizsgálat, beleértve az orrnyílások, a gyomor és a végbél szondázását.
- 1 %-os ezüstacetáttal (alternatív lehetőség: erythromycin 1%-os vagy tertracyclin 1%-os szemcsepp) elvégezzük a szemellátást. Korán célszerű elvégezni (30 percen belül).”
Gondoljuk csak végig, miről is van szó!
A gyermekünk számára MI vagyunk a VILÁG. Belőlünk és általunk fejlődött. 9 hónapja tart az élete, ami alatt nem ismert mást csak a méhünk puhaságát, a magzatvíz kellemes hőmérsékletét, ringató kedvességét, szívdobogásunk folyamatos, megnyugtató ritmusát. Kellemes meleg, félhomályos és szerető a világ, amivel eddig találkozott. Aztán egyszer csak meg kell születnie. Végig kell mennie az úton, a világa elkezdi „kilökni” magából. Minden más, mint eddig volt, minden új.
Megérkezik?
Hogyan fogadjuk? Szeretettel? Karunkba vesszük és megnyugtatjuk? Üdvözöljük? Szólunk hozzá? Szólunk hozzá mi, azon a hangon, amit legjobban ismer?
Nem!
Megörülünk, hogy felsír. Aztán megnézzük. Jó esetben néhány lopott másodpercre megfoghatjuk. Majd odaadjuk a kórházi személyzetnek, hogy ellássák. Hogy elvágják az eddig olyan fontos köldökzsinórt. Hogy szondát dugjanak az orrába, a gyomrába és a végbelébe. Hogy cseppentsenek a szemébe. Hogy a bőréről lesúrolják a magzatmázat. Hogy rátegyék egy hideg mérlegre. Hogy számára idegen érzetű dolgokba öltöztessék. Mindezt egy olyan helyiségben, ahol jóval hidegebb van, mint amit eddig megszokott, ahol a máshoz szokott szemét vakítja a fény.
Idegen kezekben
„Ami a születés irtózatát okozza,
az nem annyira a fájdalom,
mint a félelem.
Az újszülött számára a mi világunk ijesztő.
A kis jövevényt az élmények gazdagsága, torokszorító nagysága rémíti meg.
Azt mondják, azt hiszik, hogy az újszülött semmit nem érez.
Mindent érez!
Mindent, teljesen, szűrés, válogatás, különbségtétel nélkül.
A születés vihar, kavargó tornádó.
A gyermek pedig hajótörést szenved,
elsodorja, ellepi
az érések szökőárja,
amit képtelen feldolgozni.
A mi egyetlen bűnünk az, hogy nem tudjuk:
az újszülött érzékszervei működnek, méghozzá
finoman, érzékenyen, pontosan.”
Hogy szükség van-e minderre?
Nem tudom! Én „csak” egy anya vagyok!
Hogy megszakad-e a szívem?
Igen, megszakad! Ha a gyermekem, akit kilenc hónapig védelmeztem, óvtam, szerettem és vártam, idegen kezekbe kerül, akik bántják. Mert bántják, még akkor is, ha mindent a legnagyobb odafigyeléssel és az ő érdekében tesznek.
Az ő érdekében teszik?
Micsoda anya vagyok én, hogy mindezt engedem? És micsoda világ ez, hogy választásra kényszerít? Mert választanom kell, hogy harcolok-e, hogy az ősi, ösztöneim diktálta, óvó, védelmező, gyermekemet akaró anya legyek, vagy engedem, hogy az „egészsége érdekében” átessen a szinte minden kórházban rutinszerűen elvégzett protokollon.
Együtt......háborítatlanul
Szerencsére Leboyer professzor nyomán vannak már kórházak (Magyarországon is akad), ahol tiszteletben tartják a szülés/születés háborítatlanságát. Ahol értik, hogy mit érezhet a gyermek. Ahol tisztelik annyira azt a kis jövevényt, hogy úgy várják, mint egy szeretett, örömmel fogadott vendéget szokás. Hogy jól érezze magát. Nincs vakító fény, csak félhomály, hogy ne bántsa a szemét. Nincs kórházi hűvös, mely nagyon váratlan és nagy különbség a más hőmérséklethez szokott kicsi szervezetnek. Nem vágják el azonnal a köldökzsinórt, hanem engedik, hogy a tüdőnek legyen ideje alkalmazkodni és ne egy hirtelen légvétel fájdalma hasítson bele első tapasztalásként. Nem súrolják kefével azt a nagyon érzékeny bőrfelületet. Nem dugdosnak szondákat semmilyen testnyílásába. És ami a legfontosabb, hagyják, hogy az anyából az anyához szülessen. Hogy amint kibújt, az a személy, az a hang, az a test fogadja, aki eddig a világa volt, aki életet adott neki, aki az egyetlen személy az egész Világegyetemben, aki ismerős, aki nyugalmat, védelmet és biztonságot tud nyújtani ennek a kicsi újszülöttnek, akinek nagyon küzdelmes és nehéz útja vezetett a világunkba.
„Tanuljátok meg tisztelni
a születésnek ezt a pillanatát!
Törékeny pillanat, finom mozdulat,
Megfoghatatlan, akár a reggeli
ébredés.”
„Igen, a születés olyan,
mint a hullámtól elváló hullám,
mely a tengerből születik, de el nem válik tőle;
senki ne nyúljon hát bele durva kézzel.
A misztériumokhoz mit sem értünk.
Mert a gyermek onnan jön;
bízzátok rá: tudja, mit csinál.”
Bár mi is tudnánk! Bár ne az önmagunk vállon veregetése lenne az elsődleges dolgunk miután megszültünk! Bár eszünkbe jutna, hogy még mi szültünk, valaki született! És ennek a valakinek mi vagyunk az anyukája. Az a személy, akinek védelmeznie, óvnia, szeretnie kell az élete első pillanatától kezdve! Az elsőtől!!!! Nem a 25.-től és nem a 30.-tól, mikor már „rendbe tették”! NEM!! Az elsőtől.
Bár úgy látnánk és értenénk őket, ahogy Leboyer professzor! Bár úgy tudnánk őket fogadni, hogy nem egész egy naposan ilyen békések és boldogok legyenek!
Egy napos, boldog újszülött
„Befejezésül
egyetlen dolgot mondhatok.
Próbálja ki.
Minden egyszerű, amit itt elmondtunk.
Annyira egyszerű, hogy szégyeljük az unszolást.
Igen, olyan kevésre van szükség,
Nem kell semmiféle költséges bigyó, monitor, miegymás,
A technika gőgös, munkaalkalom-teremtő vívmányai,
Amelyek valójában infantilis felnőttek játékai,
Bármilyen divatosak is.
Semmilyen ilyesmi nem kell.
Türelem.
Szerénység.
Békés szív.
És csönd.
Könnyed, de hibátlan figyelem.
Egy kis okosság, odafigyelés a másikra.
Ó, majd’ elfelejtettem.
Kell még
Szeretet is.
Mert szeretet nélkül csak ügyesek lesznek”.
„A gyermek nem téved.
Csodálatos és félelmetes biztonsággal ítéli meg önöket.
Belelát a szívbe, látja, milyen színűek a gondolataik.
Az újszülött tükör.
Az önök képét vetíti vissza.
Csak önökön múlik, hogy meg ne ríkassák.”
(Az idézetek Frédérick Leboyer: Gyöngéd születés című könyvéből származnak.)
Megkönnyeztem…
Csodaszép poszt! Hogy nem értik ezt az emberek, nem tudom…
Igen, addig nem hittem el, hogy ilyen kegyetlenek a kórházban, amíg meg nem tapasztaltam. Örökké bántani fog, hogy a gyermekemmel ilyen kegyetlen dolgot műveltem, és nem mentség, hogy én is kiszolgáltatott helyzetben voltam. Nem tudom, hogy valaha jóvá tudjuk e tenni. Édesanyák! Ne csodálkozzunk, hogy erőszakosan a gyerekeink, mikor erőszakkal és durvasággal fogadjuk őket! Ők tényleg azt hiszik, hogy ilyen az élet!
Azt hittem, hogy a kórházban az ellátó személyzet számára Szent dolog az élet. Hiszen azért küzdenek nap nap után. Ma – szülésem óta – már tudom az emberi méltóság és tisztelet a kórházban nem létezik. Ott csak hús és vér van. Mint a mészárszéken
Mi a véleményed?